RaM-ArT Színház

      A Főváros XIII. kerületében működő Radnóti Miklós Művelődési Központ színházi szárnya 2023. márciusától új vezetéssel, új koncepcióval kezdte meg működését, RaM-ArT Színház néven.

 A multifunkcionális rendezvénytérben, a hidraulikus mozgatású nézőtérnek köszönhetően, lehetőség nyílik a 620 fős nézőtér előtt bemutatásra kerülő saját, és befogadott kulturális produktumok színpadra állításán túl, körasztalos gálavacsora, zártkörű céges rendezvény lebonyolítására is.

   A RaM-ArT Színház nem „csak” színház, hanem egy olyan befogadó, a kultúra számos szegmense felé nyitott közösségi tér, amelyben harmonikusan megférnek egymás mellett a prózai és zenés színházi előadások, táncprodukciók, komoly- és könnyűzenei koncertek, családoknak, gyerekeknek szóló programok, és különféle tematikus kiállítások, közösségi rendezvények egyaránt.

  A befogadó színház programját a műfaji nyitottság, a minőség és sokszínűség jellemzi, amelyek közül több előadás csak itt látható Budapesten.

    Az épületben található VakVarjú Étteremben az előadás előtt, vagy után is van lehetőség elfogyasztani egy remek vacsorát, majd nézőink a légkondicionált épületünkben, a megszokott színházi székeknél nagyobb, kényelmesebb zsöllyékben élvezhetik a kiválasztott programot.

Legyen Ön is vendégünk előadásainkon! 

ramart_szinhaz_logo_2023-03-01-01

NÁDASDI CSABA
igazgató

SZALAY TAMÁS
művészeti vezető

GŐCZE BALÁZS

rendezvényszervezési vezető

OLÁH MONIKA

közönségkapcsolati vezető

GÁTI PÉTER

műszaki vezető

blank